 |
| Kezdődik....kupacok! |
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
 |
| Persze a szél is mozgatja a faágakat, hogy nagyobb legyen az örömöm!! |
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
 |
| ....még több kupac.... |
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 17-30.)
Petőfi Sándor: Itt van az ősz itt van újra című versét mondogattam magamban, miközben a lombgereblyével próbáltam harcra kelni az irgalmatlan mennyiségű lehullott falevéllel. A terület is nagy, kezem is csak kettő van, a fa is sok. Felmérve a helyzetemet, megállapítottam, hogy halmozottan hátrányos helyzetben vagyok.Legalább polip, százlábú keverékének kellene legyek, hogy gyorsabban haladjak. Az esélytelenek nyugalmával fogtam hozzá a feladatnak mikor tudatosodott bennem, hogy teljesen mindegy gyors vagyok vagy sem, hiszen a fákon még van levél és holnap újra kezdhetem elölről az egészet. Azért csak lett sikerélményem, a kupacok nőttek és sokasodtak, már csak a kutyákkal kellett megbeszélnem, hogy rendesen viselkedjenek, ne játsszák szét az egészet. :)
